Nem található ilyen termék.
(Kecskemét, 1939. április 30. – 2017. február 13.) magyar református lelkipásztor.
Kecskeméten érettségizett 1957-ben. Tanulmányait a Károli Gáspár Református Teológián folytatta, ahol 1962-ben végzett. 3 évig Cecén, majd 6 évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként. Innen hívta meg lelkipásztorának a pasaréti gyülekezet Joó Sándor halála után, 1971-ben. 39 éven keresztül a Pasaréti Református Egyházközség vezető lelkésze, innen vonult nyugdíjba 2010. június 30-án. Utóda Horváth Géza lett, aki 1988-tól a nagyvarsányi református gyülekezet lelkipásztora volt.
Cseri Kálmán hitvallása szerint minden gyakorlati kérdésben is Isten igéje, a Biblia szerint szeretne dönteni és cselekedni. A református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, nagyszámú folyóiratcikke és publikációja jelent meg.
2017. február 13-án, hosszú betegség után hunyt el.
Pál életútja Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán igehirdetés-sorozata Pál életének nyomába ered - ezen keresztül pedig önmagunkkal is szembesít.
Jelenleg nem kapható
Ezt a terméket hozzáadtuk a kosarához.
Kosarának összértéke:
Megrendelés Vásárlás folytatása
Uram, hogy lássak! Cseri Kálmán (Író)
Bartimeus története
Megrendelhető
Istentől kapott fegyverzet Cseri Kálmán (Író)
Igehirdetés-sorozat az Efézus 6:10-20 alapján
Bibliai alapfogalmak Cseri Kálmán (Író)
Istenről, az emberről, a bűnről, a kegyelemről, az újjászületésről - és még sok hasonlóan fontos témáról
Végleg elfogyott
Ábrahám útja [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Ahol Ábrahám megállt, sátrat épített, és mellé mindig épített oltárt is, amelynél Istent imádta.
Ami történni fog - A Jelenések könyvének mai üzenete Cseri Kálmán (Író)
Az 1.századi keresztyéneknek nagy szükségük volt arra, hogy megalapozott reménységük legyen Jézus Krisztusban. Nekünk is!
A kegyelem harmatja - hangoskönyv Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán nagy népszerűségnek örvendő napi áhítatos könyve hangzó formában - a szerző felolvasásában!
Mi van a halál után? Cseri Kálmán (Író)
Mi az élet? És mi a halál?... Cseri Kálmán új könyve érdekes kérdésekkel foglalkozik...
Szeressétek egymást! - Házasságról, gyerekekről Cseri Kálmán (Író)
Mitől marad jó egy házasság egy életen keresztül?
Naamán - Fürödj meg, és megtisztulsz Cseri Kálmán (Író)
Vitéz hős, de leprás...
Öregen is gyümölcsöző Cseri Kálmán (Író)
Bővített, új kiadás!
Vak voltam - most látok Cseri Kálmán (Író)
A vakon született története
József Cseri Kálmán (Író)
Ma is, ugyanúgy mint József korában, küldetését csak az az ember töltheti be, aki kijárja Isten iskoláját.
Jósáfát - A hívő élet buktatói és győzelmei Cseri Kálmán (Író)
A hívő élet buktatói és győzelmei
Tanítványság és szolgálat a mai Magyarországon Cseri Kálmán (Író), John R.W. Stott (Író)
Nem kapható
Hogyan ad Isten győzelmet? - Evangélizáció Gedeon története alapján Cseri Kálmán (Író)
Evangélizáció Gedeon története alapján
Miatyánk Cseri Kálmán (Író)
Gondolatok az Úr imádságáról
Jónás - Evangélizáló igehirdetés-sorozat Cseri Kálmán (Író)
Evangélizáló igehirdetés-sorozat
Igény szerint beszerezhető
Foltozni vagy átöltözni? Cseri Kálmán (Író)
A megtérés természetrajza
Pál apostol Cseri Kálmán (Író)
Hogyan lett a buzgó farizeusból, az egyház üldözőjéből a legnagyobb hatású apostol?
Zákeus Cseri Kálmán (Író)
Az igehirdetések elhangzottak a Pasaréti Református Gyülekezet evangélizációs hetén, 1981. szeptember 20-27.
Mit tanít a Biblia a szenvedésről? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
A házasság válságai Cseri Kálmán (Író)
Hogyan jussunk egy akaratra ketten?
A négyküllős kerék Cseri Kálmán (Író)
A hitben való növekedés néhány feltétele
Mit hoz a jövő? Cseri Kálmán (Író)
Válasz a mindenkit szorongató kérdésre