Előszó
Ha imádkozom, mindig az a különös, megrendítő, mély érzésem van, hogy nem vagyok egyedül a szobámban. Abban a pillanatban mindig azt érzem, hogy összeért az ég a földdel, és én nem a csillagok fölé kiabálok, nem az égre, valahová a galaktikákon túlra sikoltozok szavakat, hanem az ég összeért a földdel és itt van, ahol most állok.
Az ég mindig ott van, ahol Jézus, mert Jézus nem az égben van, hanem az ég van ott, ahol Ő. Isten nem az égben van, hanem mindig ott van az ég, ahol az Isten. És az ég ott van a szobámban és az éggel együtt Jézus is ott van, Isten is ott van és nagyon közel vagyunk egymáshoz. Olyan közel, mint az ablakomon a vízcsepp, mint a ceruzám előttem, mint a szívem dobogása bennem…