A Filippi levél - bibliatanulmány
A Filippi levél - bibliatanulmány

A Filippi levél - bibliatanulmány

Gyakorlati útmutató a mindennapi keresztény élethez

(Író)
 
0,0 (0 szavazat)

2961 Ft


Ár:
2961 Ft
Megtakarítás::
329 Ft (10%)

Megrendelhető
  Kosárba teszem
Amikor ezt a levelet írta, Pál egy római börtönben raboskodott, ám még a fogság nehéz körülményei között is sikerült rátalálnia az örömre! Hogy mi volt a titka? Úgy gondolom, az, hogy megtanult Isten Igéje szerint gondolkodni. Ha úgy döntünk, hogy pozitív szemlélettel fogunk élni, még a legrosszabb körülmények sem foszthatnak meg az örömtől.

A Filippi levél az egyik kedvencem, mert nemcsak az első gyülekezet tagjai számára jelentett bátorítást, hanem sok olyan helyzetről beszél, amellyel nekünk is akad dolgunk életünk során — viselkedjünk az evangéliumhoz méltón; győzzük le az önzést; álljunk ellen a panaszkodás és vitatkozás kísértésének; engedjük el a múltat, és tekintsünk előre a jövőbe; örvendezzünk az Úrban, akármi van is; őrizzük meg a békességünket, és ne éljünk aggodalmaskodásban; Isten szerint valóan gondolkodjunk, és bízzunk benne, hogy Isten be fogja tölteni szükségeinket —, ezenfelül segít ezeket megfelelően kezelni. Biztosan áldásodra válik, ha áttanulmányozod a Filippi levelet, és az a szívem vágya, hogy ez a könyv segítségedre legyen a szellemi növekedés útján.
ISBN: 9786156017277
Kiadó: Immanuel Alapítvány
Eredeti cím: Philippians - A Biblical Study
Méretek: 135 x 215 x 17 mm
Súly: 0,240kg
Kötés: Papír
Oldalszám: 180
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!