Bevezetés (részlet)
Az egyház nem öncélú érdekközösség, nem is a saját életükért vagy érdekeikért küzdő emberek tömörülése, hanem azoknak az egyéneknek hit- és szeretetközössége, akiket "Isten Fia a világ kezdetitől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szent Lelke és Igéje által, az igaz hit egységében" egy táborba gyűjt össze avégre, hogy híveit üdvözítse és őket az örökéletben részesítse. Ebből következik, hogy az egyház nem önmagáért van, nem lehet cél, hanem csak eszköz, amit Isten arra használ fel, hogy tagjaival megismertesse az igében kijelentett isteni akaratot, s őket így az isteni akarat megismertetése, az ige szolgálata által az üdvösségnek és a Krisztus által szerzett lelki javaknak elvételére előkészítse és alkalmasakká tegye. Ennek alapján már most az egyháznak célja és feladata az, hogy az ige hirdetése és szolgálata által minél több embert megnyerjen ne csak az Isten akaratának megismerésére, hanem teljesítésére, Krisztus követésére is, s minél több emberben segítse előbb a megjobbulást, a megtérést, az isteni élet kialakulását és megerősödését. Röviden összefoglalva, segítse élő, hogy az egyház minden tagjának élete legyen Isten akaratának teljesítése, legyen állandó igeszolgálat, legyen állandó és folytatólagos istentisztelet, mert Isten azt akarja, hogy mi ne csak szívünk mélyén, titokban mutassuk be előtte hódolatunkat, hanem hogy életünkkel mint nyilvános vallástétellel is hirdessük azt, hogy mi az Övéi vagyunk, és ezzel az állandó folytatólagos istentisztelettel is arról tegyünk bizonyságot, hogy mi mindenkor hozzá tartozunk/.
Az ilyen emberi lélek Isten Lelkének hívására keresi az alkalmakat, amikor és ahol különösen Isten dolgaival foglalkozhat, amikor a legközelebb juthat Istenhez és vele találkozhat, mert - amint Makkai Sándor helyesen állapítja meg- az emberi "lélek sóvárog arra, hogy időről-időre megteljék az Isten realitásának eleven árjával, hogy a hétköznapok fölé emelkedve személyesen találkozzék Istennel". Ez a találkozás pedig a szorosabb értelemben vett és rendszeresített istentiszteletben, illetve itt is az igében, az ige hirdetésében megy végbe. Mivel azután az ilyen "ünnepélyes alkalmakkor végbemenő kultusz úgy tekintendő, mint a keresztyének megszakítás nélkül való istentiszteletének kiemelkedő, ünnepélyes fénypontja", azért az istentiszteletnek feladata az, hogy "az Istennel való találkozást előkészítse, elősegítse, és e találkozás megtörténvén, ennek a találkozásnak áldásait állandósítsa az ember egész életére nézve". Ennek alapján tudjuk megérteni Makkai Sándor megállapítását, amely szerint "az Istennel való találkozás a kultusz formáiban történik meg", amiből viszont egyenesen következik, hogy a református ember élete, mint egy állandó, folytatólagos istentisztelet és "istenszolgálat" a rendszeresített és középponti istentisztelet, a kultusz körül foglal helyet, emelve természetesen ennek központi jelentőségét.