Mikor fordul a regény műfajához egy szerző? -- Tettem fel magamnak a kérdést, amikor olvasni kezdte Bojtos István új könyvét. Arra gondoltam, hogy eddigi munkásságában vállalkozott már szociológiai leírásra, elemző értekezésre, ismeretterjesztő úti beszámolóra, önéletrajzi vallomásra, írt egy sikeres történelmi regényt is, széles műfaji skálán bizonyította hát kifejezőkészsége színeit, megjelenítő erejét.
Épp ez a sokoldalúsága adja meg a feleletet kérdésemre: a téma, a hozzá való sajátos alkotói viszonyulás, valamint a bemutatandó világ természete dönti el a műfajválasztást.
"A megigézett püspök" konfliktusa és példázata személyes tapasztalat lehet nemcsak a szerzőnek, hanem kortársainak is, a megelevenítés sikere érdekében azonban eltolja hősét és korát a szubjektív nézőpontból, hogy a konkrét elemek kifejezhessék az általánost, hogy az olvasó felismerhesse az esetlegesen túl a törvényszerűt, felfedezhesse az egyediben a tipikust. Történelmi regénynek is tekinthetjük Balajti Béla történetét, mert valós társadalmi mozgások határozzák meg élethelyzeteit, magatartásának változásait, olyan kihívásokkal találkozik, amelyekkel a XX. század közepén és második felében hazánkban mindenkinek szembe kellet néznie. Középiskolás éveitől haláláig kísérhetjük végig a főszereplő életútját: a jelen történelmi próbatételek elé állítja, lehetőségek nyílnak meg előtte, válaszutakhoz érkezik, mások jövőjéért is felelősséget vállal. A szerző lelkészt helyez a középpontba, ezzel feszültebbé teszi a történeti, mert Isten szolgájaként különös számadással tartozik, e világi boldogulása mellett a lelke s lelkek sorsáról dönt, miközben mind a becsület síkján, mind a krisztusi út követésében elbotlik. Átélt korrajz, találó helyzetkép, hiteles emberábrázolás jellemzi a szerző új művét, amelyben fájdalmas és kiábrándító időszakot idéz meg, s nagy tudatossággal követi a zsoltárszerzőt: Megnyitom az én számat, rejtett dolgokat szólok a régi időkről. (Kováts Dániel)