„Ez a könyv azonban nemcsak azoknak akar szólni, akik szolgálnak, hanem mindenkinek, aki benső életében megfáradott. Mindinkább rá kell döbbenünk, hogy Isten országa szolgálatában és a vele kapcsolatos egyéni hitéletünkben is milyen vallási vagy lelki önbálványozást folytatunk. Ha bizonyságtételünkben mondottuk is, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, mégis szolgálatunk közben nem Isten volt benne az ember munkájában, hanem az ember Isten munkájában. Bűneink bocsánata, üdvbizonyosságunk és szebb jövő várásunk sokkal inkább a mi megtérésünkön, mint Isten ténykedésén nyugszik. Építjük Isten országát, beépítjük munkánkba Istent és elfelejtjük, hogy a Szentlélek egész megváltó ereje azon épül fel, hogy Isten építhessen be munkájába minket. Így aztán a kegyes ember Istenért történő erőfeszítéseit látjuk ahelyett, hogy Isten megújító erejét látnánk a kegyes ember cselekedetében. A kegyesség különböző formáiban inkább gyökér, mint gyümölcs. Inkább kegyességünkben hittünk, mint Istenben.
Az előttünk fekvő könyv is azt a célt akarja szolgálni, hogy tekintetünket magunkról, megtért 'Énünkről' Istenre és az ő kinyilatkoztatására, Jézus Krisztusra irányítsuk. A leggondosabban ápolt kegyesség is kifáraszt, ha gyökér akar lenni, nem pedig fölülről való erők gyümölcse.”
Előszó, 7-8. oldal