József története prófétikus szemmel
József története prófétikus szemmel

József története prófétikus szemmel

(Illusztrátor) , (Író)
 
0,0 (0 szavazat)

2340 Ft


Ár:
2340 Ft
Megtakarítás::
260 Ft (10%)

Megrendelhető
  Kosárba teszem
"Egy napon eljött hozzám egy testvér, Rick Wienecke, aki nem zsidó. Azóta ismerem, mióta hitre jutott. (...) Egy olyan sugallatot kapott, hogy Isten azt akarja, hogy szobrász legyen azért, hogy ilyen módon szolgálja. Hitből lépett erre az útra. Soha nem tanult művészetet, de nagyon tehetséges. Úgy indult el, hogy szobrokat csinált fából. Tisztán értette, hogy ezt Isten dicsőségére kell tennie, és mindent, az anyagiakat is, teljesen Istenre akarta bízni. Tényleg sok csodát élt át az Úrban és Isten utat nyitott számára. Akkor tehát lejött hozzám és megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a telkünkön kialakítanánk egy kertet a József történetéről szóló domborművekkel. Nagyon tetszett az ötlet, mert ez a történet a személyes életemben is mély jelentőséggel bír.

Mózes első könyvének utolsó története Józsefről szól. József élete körülbelül a könyv egynegyedét teszi ki. Isten tehát nagy figyelmet és sok helyet szentel ennek a történetnek. (...) Fontos szem előtt tartani József történetében a következőt: bár elmondhatjuk, hogy ez egy prófétikus kép Jesuáról és Izraelről, egyúttal azonban példázat is. Egy olyan példázat, mint amilyet Jesua is mondott - és bizonyos értelemben egyfajta titok is." - a szerző

A kötet József történetét kíséri végig - szóban és képben bontja ki a benne elrejtett titkot.
ISBN: 9789638768582
Kiadó: Keresztyén Segítség Hídja
Eredeti cím: Die Josefsgeschichte in prophetischer Sicht
Méretek: 214 x 155 x 10 mm
Súly: 0,253kg
Kötés: Keménytáblás
Oldalszám: 56
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!