Érthető tehát, hogy ez a kegyelem, mely az emberben így teremt tavaszt, elsősorban az örömben ragadható meg. Zinzendorf ezt a mondást hagyta ránk: „A keresztyénység lényege nem abban áll, hogy az ember kegyes, hanem abban, hogy boldog. Kegyesek a pogányok is lehetnek, a boldogság azonban a kegyelem ajándéka: részvétel az Isten örömében." Hasonlóan fogalmaz Stanley Jones: „Isten Szentlelke bennünk lakozásának ez a tudata a legtisztább és legpáratlanabb öröm forrásává válik, amire az emberi szív valaha is képes lehet. Az öröm szava úgy vonul keresztül az Újszövetségben, mint örök visszatérő refrain. Annyira, hogy szinte azt lehetne mondani: Isten az Újszövetség szerint öröm által akar üdvözíteni. Olyan öröm ez, mely valósággal föléli a testiség alantasabb örömeit. Ennek az örömnek a világában minden Öröm illetlenné törpül. " Megértjük alexandriai Kelemen felkiáltását: „A Szentlélek vidám lélek". Az evangélium tele van vidám, repeső örvendezéssel... Jézus azt mondotta: „Ezeket beszéltem nektek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömöm, és a ti örömötök beteljék" /Jn 15,11/. Az evangélium öröme valami olyasminek a megtalálásából származik, ami összeillő arányosság, szimmetria és belső összhang érzésével. Van egy újkeletű szavunk: a kiteljesedés. A célhozjutottságnak érzetét fejezi ki ez a szó. A szem örömérzetét, mikor szépségben fürödhetik, az értelmét, mikor megtalálja az igazságot, a szívét, mikor megtelt szeretettel, az életét, amikor elérkezett az Élethez."
Igaza van Rudolf Bohrennek, aki ezt írja: „Az újjászületés átmenet a prózából a poézisbe. Az újjászületés a poézisre való megszületés, mivel a lélek itt kezd magasztalásba, himnuszba. Végül majd minden poézis lesz, mert mindent áthat az Isten dicsősége."