Az én Tüdős Klárám
Korosztályomban - a két háború közötti Magyarországon - minden polgári családban nőtt lány ismerte Tüdős Klára nevét. Büszkén viseltük az ő tervezte ruhákat - nagyobbacska korunkban - vidáman és büszkén. Vidáman, mert fiatalok voltunk, és mert a ruhák is vidámságot sugalltak. Kellemes volt mozogni bennük, ránk álmodták. És viseltük büszkén, mert segített tudatosítani magyar és lány voltunkat. Népdalokat énekeltónk, olvastuk a népi írók szociológiai munkáit, és - vonaton, gyalog - jártuk a vidéket, a magyar tájat. Falun nyaraltunk - külföldi útra keveseknek futotta -, és egynek tudtuk magunkat az ott élőkkel.
Voltak ideáljaink. Tüdős Klára biztosan köztük szerepelt: művelt asszony volt, művész, családanya és dolgozó nő - itt, köztünk, elérhetően, követhetően. Ő is segített úgy felnőnünk, hogy az ideálok mellett határozott céljaink is voltak: önmagunkkal, jövő életünkkel, a társadalommal.
Minden másképpen történt. Terveinkben nem szerepelt a háború, sem a Sovjetunióból kapott szocializmus. Fiatal-felnőtt korunk olyan küzdelmekben telt, amit elképzelni se tudtunk volna korábban. De úgy érzem - megálltuk a helyünket. Felnveletük gyermekeinket - akik a ma értelmisége -, és meg tudtuk őrizni hitünket az emberben, reményünket az isteni gondviselésben: öregkorunkban is.
Ebben Tüdős Klára egyéniségének példája is benne volt. Példaképül maradt a háború alatti embermentése, a kitelepítésben való helytállása. Életét ugyanazok a kegyetlenségek nehezítették, mint bármelyikünkét. Erejét ugyanaz az istenhit adta, mint mindannyiunkét, akik ép lélekkel éltük túl az embertelenséget.
És példakép lesz számunkra öregkora is: a betegségek elviselése és a körülötte élők szolgálata, a mindvégig megőrzött bölcsessége.
Boldog vagyok, hogy most dokumentáltan megismerhetjük mindannyian életét, munkáit. Hálás köszönet érte a könyv gondozójának és mindazoknak, akik segítették munkájában. Tudom, hogy aki kézbe veszi ezt a könyvet, velem és kortársaimmal együtt szeretni és tisztelni fogja Tüdős Klárát.
Budapest, 1994 januárjában
- Göncz Árpádné
*
Példányunkat a szerző Bolyki Jánosnak dedikálta!